Kovács Péter 2. helyezést ért el a szegedi darts versenyen

2024. január 13-án Szegeden tartották meg az V. Szeged Steel Darts versenyt, amelyen a darts szakosztályunktól négyen vettek részt.

35 fős férfiak mezőnyében Kovács Péter, Molnár László és Prohászka Zoltán előbb magabiztosan jutottak tovább a csoportjukból, majd a 16 közé jutásért vívandó mérkőzésüket is sikerrel vették.

Nyolcaddöntő:
Kovács Péter (SSC) – Prohászka Zoltán (SSC) 3-1
Molnár László (SSC) – Tamás Bálint (Budapest) 3-1

Negyeddöntő:
Kovács Péter (SSC) – Molnár László (SSC) 3-0

Elődöntő:
Kovács Péter (SSC) – Virág József (Debrecen) 3-1

Döntő:
Kovács Péter (SSC) – Szűcs Leo (Baja) 1-3

Kovács Péter ezzel végül 2. lett.

Más szempontból nem volt szerencsénk, hiszen mindhárom SSC versenyzőnk korán összekerültek egymással (nyolcad-, majd negyeddöntőben).

Lányoknál (17-en indultak) Paksa Veronika szintén továbbjutott a csoportjából, azonban a nyolcaddöntőben elvérzett Szuper Tiborné (Pécs) ellenében.

Prohászka Zoltán a legtöbb 180 pontot dobó és a legmagasabb kiszálló különdíját is bezsebelte.

Képen jobbról első Prohászka Zoltán – a legtöbb 180 pontot dobó és a legmagasabb kiszálló különdíjával-, második pedig Kovács Péter 2. helyezett.

Hajrá SSC!